CSONTVÁRY

Ötletpályázat

Sokszínű ötletek érkeztek a november 10-én lezárult Gellérthegy ötletpályázatra. A minden pályázó által a világörökség részének elismert, a természeti értékek megóvására nagy hangsúlyt fektető pályázat eredményét tegnap online eredményhirdetéssel hozta nyilvánosságra a kiíró Miniszterelnökség. Tizennégy pályázó részesült elismerésben, köztük kiemelt megvételben hárman is. A pályamunkák megtekinthetőek a www.gellerthegypalyazat.hu weboldalon.



A vártnál is több, egészen pontosan 68 pályázat érkezett be a Miniszterelnökség által kiírt, teljes tervezési szabadságot biztosító Gellérthegy ötletpályázatra. A nyílt pályázaton bárki beadhatta a Gellérthegy és a Citadella revitalizációjára vonatkozó építészeti, tájépítészeti, vagy képzőművészeti megoldásokat alkalmazó kreatív koncepcióját, figyelembe véve a kiemelt világörökségi szerepkör és a természeti értékek egyensúlyát.


Számos kiváló elképzelés került a bíráló bizottság elé, melyekből a kiíró három pályaművet tartott kiemelt megvételre érdemesnek. További tizenegy pályamunka pedig olyan ötleteket mutatott be, melyek továbbgondolásra érdemesek, ezek 1-1 millió forintos megvételt érdemeltek ki.


A név nélkül, kódolt azonosítóval, titkos formában benyújtott ötleteket a bíráló bizottság tagjai – köztük neves, elismert építészek, tájépítészek, történészek, valamint Budapest főépítésze - értékelték. A bizottság elnöke Csepreghy Nándor miniszterhelyettes, társelnöke Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes államtitkár volt. A beérkezett koncepciókat a táji környezet, a városképi illeszkedés, a turisztikai jelentőség, valamint az értékőrzés szempontmátrixa szerint vetették össze és értékelték.


Már a pályázat meghirdetésekor is érezhető volt a fokozott érdeklődés a témával kapcsolatban, mely rengeteg továbbgondolásra érdemes ötletben tükröződött. A bíráló bizottság a Gellérthegy fővárosi és országos jelentőségére, valamint a beérkezett pályázatok sokszínűségére tekintettel egy következő, a megvalósításhoz vezető építészeti ötletpályázat meghirdetését ajánlja a kiírónak.


A november 10-i online eredményhirdetést követően minden díjazott pályaművet benyújtó versenyző emailben kap értesítést, az eredmények elérhetők a www.gellerthegypalyazat.hu weboldalon. A pályázat zárójelentését szintén a honlapon keresztül, bejelentkezés után érhetik el a regisztrált pályázók.